Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Sötétvágyak

Poligámia avagy éljünk hárman

Napjainkban a monogám, azaz teljes hűséget követelő párkapcsolat számít normálisnak. Előfordulhat azonban, hogy nem érzed jól magad olyanban. Mit tehetsz, hogy mindenkivel szemben a lehető legkorrektebben járj el? 

-Rendezd az érzelmeidet.

-Merj szakítani és könnyítsd az életed, ha már nem kényelmes a dolog.

-Legyenek elveid.(Ne kínálj többet mint amit megadhatsz.)

-Kezeld egyenlően és egyik se kapjon többet mint a másik!

-Legyél őszinte!

Ha minden igaz, monogám vagyok. Illetve azt hittem nagyon sokáig. Soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy egyszerre több emberbe legyek szerelmes, és ha egyszer valakibe szerelmes vagyok, nem vágyom mellette változatosságra. A kulturális örökség, amelyben nevelkedtem, azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy szerelemmel az ember egyszerre csak egyvalaki felé fordulhat. Ha nem így van, az nem is szerelem. Szeretném most elmondani a saját történetemet arról, hogyan szembesültem két különböző élethelyzetben is azzal, hogy a szerelem talán mégsem mindig kizárólagos, és hogyan jutottam el odáig, hogy elfogadjam ezt az igazságot, majd azonosuljak vele, és az életem egyik alapkövévé tegyem. A két legemlékezetesebb szerelmem poligám alkat volt. A második most a férjem, a gyerekem apja. A másik pedig egy olyan nő akivel együtt élhetek és szintén csodás pillanatokat élhetünk meg együtt.. Ők ketten soha semmilyen kontaktusba nem lépnek úgymond csak “rajtam osztoznak” . Persze ismerik egymást és barátok is de itt ennyi.. 

Szerintem nem csak mormon családok élnek hanem olyanok is ahol a nő igényli akár a két nővel élést vagy két pasival.. Az én esetem sem egyszerű de megoldható szerintem..Eddig működik.

Ők aztán tudnának mesélni,hogy mennyi lelki dolgot le kell küzdeniük ahhoz,hogy boldogan éljünk.. Valamint,hogy a külső véleményekkel ne foglalkozzon senki se. 

 

Esetleg,ha megtetszett a cikk megköszönöm a megosztást valamint ha több bejegyzésemet szeretnéd látni nézz szét az ajánlóban, hátha megtetszik valamelyik. 

A face oldalamat Itt találod. 

Szívesen várom a leveleket kérdéseket és kéréseket is. 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!